Nem szertelen naptári szeszély, hanem az Istenarányú-nagyidő igazságtevése, elégtétel szolgáltatása volt, ama számtalan, reménytadó véletlen, mert jelezte: létezik kozmikus ellenerő, amikoris egybeesett annak idején április 4.-e és a Húsvét, a Feltámadás ünnepe.

Az ateizmust kiterjeszteni igyekvő pártállam -kontra- a feltámadásban bizakvó Magyar Nép.

Mára ez az arány mintha felborulni látszana. A választások -beleszámítva a csalásokat is- ezt igazolták. Mintha a feltámadás ellen legalább annyian volnának, mint mellette. A józan észt kikezdő, sajátságos, magyar történelmi paradoxon, turáni átok? Emlékezzünk -akár a közelmúltban- hány város, falu tagadta meg a keresztállítást. Szent István országában, ahol -miközben állnok módon- hivatalosan is ünnepelték a Koppányt felnégyeltető király életművét- lebontásán azóta is kitartóan fáradoznak- rendre engedték, ha meg nem rendelték, a Napba-öltözött Mária, a Szűzanya -akinek István, oltalmába ajánlotta az Országot- bemocskolását. Elkövették, elkövetik mindmáig ezt a blaszfémiát. De kik? Mára kiderült -schwarz-auf-weiss- hogy ez valójában egy kis szűk -mindent a tőkével, nyereséggel mérő, mammon égisze alatt üdvözülni akaró- nemzetek fölötti rétegnek jó, jövedelmező. Ám teszik ezt belülről is a megvásároltak. Busás baksisért, mert itt elvek nincsenek, csak júdáspénzek. De a valamikori "klasszikus" júdás lelkiismeret-furdalása nélkül. Új rablói vannak a nyárnak, jajdult fel egykor Ady Edre, micsoda jövendőlés. Hiszen halála után meg is érkeztek Kun Béláék. Erre hajaz még a Karinthy Ady paródiája: jönnek az új undokok. Itt vannak. Úgy emésztik el a jövőnket, hogy fölemésztik a jelenidőnket, mert nem érdekük, hogy a magyarság egységes, életképes nemzetté összeálljon. Ezt az egységet jelképezte, jelképezné az Országzászló, ill. a neki állított Emlékmű, amely azért a lelkünkben, sokunkéban, anyagtalanul is benneél, de tapinthatóvá, láthatóvá kívánkozik, éppen azért, hogy láttasson -jelezvén, vagyunk. A Nagyisten nálunk Trianon fájdalmas emléknapját Pünkösddel, a Szentlélek eljövetelével azonos időre tűzte ki. A Csíksomlyói búcsún, látván a sokadalmat, az összetartozás vágyát és akaratát, megrendülten kérdezem:

Ha Isten velünk, ki ellenünk?
Sokan. Többségükben csupán biológiai lények. Esznek, álmaik már nincsenek. És hogy újra ehessenek, elfogadják a megalázó egy tál lencsét.

Kérdezem: akad-e még e kerek világon olyan kormányfő, aki azért kampányol, hogy az egyharmadára csonkított országa, népe, ne vállaljon szolidarítást az elcsatolt területeken élő test-véreivel? Sikerült neki.

És miféle hatalom mozgatja azokat az erőket, amelyek lebontanák, kiírtanák a felállított Turulmadár szobrát, amely a Gimszarvassal együtt több évezrede a magyarság eredet-szimboluma. Budapesten az öngyilkos - márha tényleg az volt- valóban ott és akkor, 15 millió magyar miniszterelnökének, gróf Teleki Pálnak nem lehetett szobrot emelni. Miért?

Most már nem ártana, ha a magyarság története, érdekeinek képviselete, egyszer már a magyarság többségéről szólna. Fordítva természetellenes és igaztalan is. Ahhoz a képtelenséghez vezet, mint amit a Győri Országzászló körüli vihar jelképez. Valakik, valamiért nem engedik a nemzeti összetartozás történelmileg is megszenvedett jelképét érvényesülni. Kik akadályozzák egy demokratikus államberendezkedésen belül, és milyen meggondolásból? Trianon után 86 év telt el és a politikai elit, semmi tanúságot nem szűrt le. Döbbenetes. Tehát Turulmadár vagy éppen az Országzászló Emlékmű, amely a Magyar integritás mementója nem, de a hivatalos 56-os Emlékmű, mellyel sem az ország lakkosainak nagyrésze, sem az 56-os szervezetek, nem értenek egyet, az igen. Micsoda erőszak ez?

Az utóbbi műtárgy-komplexus olyan benyomást kelt, mintha az Égre irányított, a forradalom eszméi magasát megcélzó, aknavetőcsövek sereglése volna. Ez a sivár, minden esztétikai igényességtől mentes, lehangoló oszloperdő azt is üzeni, úgy fog elkorrodálni, rozsdásodni a forradalom emléke, mint ez a vasrúd-sürűség, illetve úgy, ahogyan valakik nagyon is szeretnék. Hát itt tartunk, helybengalopp. Kimozdulni jelenleg, úgy látszik, csak a civilkurázsival lehet. S ha a Szentlélek erejét hosszútávra befogadjuk, ha nem adjuk fel, ha nem adjuk meg magunkat, akkor egyszer még védőn, egységesítően, egymásra találtatóan, fölénk feszül az Országzászló.

-Elhangzott 2006.06.25. Vasárnapi Újság-