A félelem ára!

          A hozzám hasonló, egyszerű emberekkel szeretnék megosztani néhány aktuális gondolatot.

 Kérem Önöket, gondolkodjunk együtt:

         Az ország lakossága életkörülményeit, származását, ideológiai nézeteit tekintve igen összetett. Engem egy színes rétre emlékeztet, ahol minden egyes virág sajátos külsejével, illatával gyönyörködteti társait. Nekünk embereknek - tanulva a természettől – egyre többet kellene foglalkozni szűk, és tágabb környezetünkkel, a mellettünk élő társainkkal, akiknek hasonló örömeik, és gondjaik vannak.

         Napjainkban örvendetes módon nő azoknak a száma, akik kezdenek önálló véleményt alkotni az ország gazdasági és politikai állapotáról, négy,- vagy hatszemközt. Azt mondhatnánk, hogy ez természetes, hiszen a demokrácia ezt jelenti! Sajnos, a jelenlegi országos politikának nem érdeke, hogy erősítsék ezt a tudatot és bátorítsák az állampolgárokat jogaik gyakorlásában. Sőt megfélemlítenek bennünket, a véleménynyilvánítás lehetőségét megtagadva tőlünk. Magyarországon még csak embrionális formában van jelen az emberek tudatában és zsigereiben a demokrácia adta jogok ismerete és azok gyakorlása. Ezért nagy öröm, hogy lassan-lassan, de egyre több, öntudatára ébredő, állampolgári jogaival élni szándékozó választópolgárral találkozunk.

         Az állampolgár attól a pillanattól kezdve, amikor jövedelmének egy részét elvonja az állam, kétoldalú szerződést kötött a mindenkori kormánnyal, aki lényegében az államot testesíti meg. A mindenkori kormány az elvont jövedelem fejében vállalja, hogy rólunk, polgárokról gondoskodik, biztosítja az emberhez méltó életkörülményt. Ezért úgy kell irányítania a gazdaságot, az ország pénzügyi életét, hogy ennek a kötelezettségének eleget tudjon tenni. Ebben az esetben a kétoldalú szerződés él, mindkét fél megelégedésére.

         Ezt a kétoldalú szerződést a kormány egyoldalúan felrúgja akkor, amikor az állampolgároktól levonja az említett összeget, de nem a szerződésben foglaltakra fordítja. Vagyis nem az állampolgárok szociális igényeinek kielégítésére, pl.: egészségügyi ellátás fejlesztése, magas színvonalú oktatáshoz jutás biztosítása a szegény gyermek számára is, közbiztonság, korrupció teljes megszüntetése, olyan adórendszer, ahol a családi kasszában annyi jövedelem marad, amelyből emberhez méltóan élhet a család, fiatalok lakáshoz jutása, olyan utazási feltételek megteremtése, hogy minden dolgozó ember rövid időn belül eljuthasson a munkahelyére, létbiztonság,.. stb.

         A fent említett egyoldalú szerződés felbontása miatt, demokratikus államban az állampolgárok lemondásra kényszerítik a kormányt. Az állampolgárnak a gazdasági élet minden területén be kell tartania szerződési kötelezettségeit, ellenkező esetben komoly szankciókra számíthatunk. Még házunkat is elárverezhetik.  Mára a jelenlegi kormány, szerződést szegett, hazug kijelentéseivel, intézkedéseivel. A kormányzó pártok, elferdítve az ország valós gazdasági és pénzügyi helyzetét, megtévesztik a választókat, akik megbízva ígéreteikben, rájuk szavaztak.

         A hétköznapokban nagyon sok csalódás ér bennünket, ismerőseink, rokonaink köréből, de egyik sem érinti családunk létbiztonságát, jövő-tervezését olyan gyökeresen, szinte visszafordíthatatlanul negatív módon, mint amikor ezt a mindenkori kormány teszi velünk.

         Bármilyen legyen a világnézetünk, bármelyik párttal szimpatizáljunk, úgy vélem, hogy a jelenlegi helyzetben minden családjáért felelősséget érző szülő, és a jövőt még csak tervezgető fiatal elgondolkodik, hogy ki és mi a fontos számára.

         Vannak köztünk, akik megbízatást teljesítve, még mindig azt hörgik felénk, „hogy helyes úton vezeti a Kormány az országot, és egyik párt sem tudna jobban gazdálkodni, mindegyik egyforma”…stb. Ezektől, a hangoskodóktól kérem, kérdezzék meg, hogy mennyi az éves jövedelme, vagy éppenséggel mennyi nyugdíjat visz neki a postás, vagy mennyi pénzt kap a közhangulat elferdítéséért? Őket küldik közénk, hogy elhitessék velünk, hogy minden rendben van, és mi nem tehetünk semmit jövőnk érdekében! Ne hagyjuk magunkat félrevezetni, tanuljunk meg saját fejünkkel gondolkodni, és döntsünk lelkiismeretünk szerint, családunk, a legnagyobb kincsünk javára.     

         Felnőtt demokrataként élni egy országban azt jelenti, hogy mérlegelem családom szükségleteit, érdekeit, felülvizsgálom a pártok kampány időszakban tett ígéreteit, és azt, hogy azokból mit valósítottak meg. Megvizsgálom, hogy ezek az intézkedések a saját és családom életét mennyire tették jobbá, könnyebbé, és mindezek átgondolása után hozom meg a döntést, hogy melyik párt képviselőjére szavazok. Magam hozok döntést, és nem mástól várom el, hogy megmondja, nekem mi lenne a jó. Dobjuk hátunk mögé végre a kommunista diktatúra egyik legnagyobb személyiségromboló tettét, amikor olyan életet kényszeritettek ránk, ahol mindig megmondták mi a feladatunk, mi a jó nekünk. Saját gondolataink nem lehettek, a hallgatás fejében kaptuk a munkahelyeket, a lakásokat, a biztos nyugdíjat, az ingyenes tanulás lehetőségét. Ezeket viszont csak óriási hitelekből tudták biztosítani.

         Így jutottak el az elvtársak a nyolcvanas évek végéhez, amikorra teljes csődbe juttatták az országot. Mivel nem kapott hitelt az állam, így kényszerből átadták az ország irányítását. Ideiglenes megoldás volt ez, pár évre szólt, amíg meg nem erősödtek gazdaságilag, az állami vagyonok privatizációja során. Ezt követően már jöhetett újra az általuk annyira áhított politikai hatalom átvétele. A közvagyon osztozkodása során felébredt a liberális oroszlán is, aki először csendestársként szállt be a „nagy bizniszbe”, mára már kielégíthetetlen az éhsége.

         Egymással versenyezve rombolnak gazdaságilag, erkölcsileg egyaránt! Nem versenygazdaságról, hanem „versenyfosztogatásról” beszélhetünk a mai Magyarországon. Ennek a fájdalmas történetnek vagyunk napjainkban a kellős közepén. Mára a báb-elvtársak átvedlettek gyárosokká, bankárokká, földbirtokossá, és „Magyország Nyílt Részvénytársaság” tulajdonosaivá, ahol kedvük szerint herdálják apáink, nagyapáink által létrehozott javakat, nincstelenné, földönfutóvá téve gyermekeinket, unokáinkat.

         Egy ember sem alázhatja meg magát azzal, hogy nem akar önállóan hozni döntést, és nem a szemének hisz, és nem annak, amit átél a családjával együtt, hanem a kiszolgáltatottságát kihasználók véleményét érvényesíti a szavazófülkében.

         Az EMBER több annál, mint hogy annyira megalázzák, hogy befolyást gyakoroljanak rá, és szavazógépnek, tárgynak, árunak tekintsék, szabadságában korlátozzák, méltóságában megtiporva!

         Legyenek büszkék emberi mivoltukra, hiszen egy küldetést töltenek be, melynek lényege: családom, embertársam javát szolgálni, szabad akaratommal, minden külső befolyást elhárítva. 

         Kérem, folytassa mindenki magában, ezeket, a figyelemfelkeltő gondolatokat, mellyel az volt a célom, hogy elindítsak a Tisztelt Választópolgárokban egy „kitekintést” a valóságra, és bátorítsam az átgondolt, önállóan meghozott döntésekre.

Tisztelettel:  Pataki Józsefné, Nyíregyháza